Utazik a család

Tippek és tanácsok "Hogy az utazás öröm legyen"

Arhívumjanuár, 2010

Készüljünk fel mindenre!

jan-8-2010 By admin

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket. Sokan azonban így is bizonytalanok maradnak azzal kapcsolatban, hogy kisgyerekkel nekivághatnak-e egy nagyobb utazásnak, és milyen egészségügyi óvintézkedéseket érdemes tenni a picik védelme érdekében. Nekik szeretnénk egy kis segítséget nyújtani.

Térképezzük fel, hogy a célországban előforduló betegségek közül melyek fenyegethetik gyermekünket!

Gyerekkel nyaralás veszélyei Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel egy nyári utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani. A magyar családok szívesen utaznak nyáron Horvátországba, Olaszországba, Görögországba, Törökországba, Bulgáriába, Tunéziába, Egyiptomban, vagy Ciprusra. A fenti országok mindegyikében ajánlott a hepatitis A és B elleni védekezés. Hastífusszal csak Törökországban, Tunéziában és Egyiptomban kell számolni a gyermekekkel utazó családoknak.
Mit tegyünk hasmenés ellen?

Utazás során az egyik legfőbb problémát a hasmenéses betegségek jelentik, melyek az utazók 30-50%-ának okoznak hosszabb-rövidebb ideig tartó szenvedést. A heveny, fertőzéses eredetű hasmenések emberről emberre közvetlenül nem terjednek, a hasmenés kialakulása leginkább a nem megfelelő higiéniára vezethető vissza, leggyakrabban szennyezett étel vagy ivóvíz áll a fertőzés hátterében. A hasmenés pedig általában valamilyen fertőzés tüneteként jelentkezik, melynek forrásai egy idegen helyen rendkívül változatosak lehetnek.

A nem megfelelően tisztított és kezelt ételek, a félig átsült, vagy nyers húsok, halak, kagylók, polipok és osztrigák gyakran felelősek a hasmenés kialakulásáért. De a nyers zöldségek és gyümölcsök is könnyen válhatnak a fertőzés forrásaivá. A saláták például különösen veszélyesek, fodros leveleik között ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Gyümölcsök közül pedig biztonságosabb azokat választani, melyeknek lehúzható a héja. Vigyázzunk a tejtermékekkel, hideg szószokkal és fagylaltokkal is! Ne feledjük, hogy a jégkocka szinte mindig csapvízből készül, az italokat ezért érdemesebb a hűtőben hűteni. A biztonság kedvéért vásároljunk palackozott vizet, és fokozottan ügyeljünk a higiéniára. Sajnos egy kisgyerek esetében még a leggondosabb szülő sem tudja biztosítani a maximális higiénia betartását. A picik mindent megfognak, a szájukba vesznek és megnyalnak, eközben pedig számtalan kórokozó kerül a szervezetükbe. Esetükben azért lehet fokozottan veszélyes a hasmenés, mert könnyebben vezethet kiszáradáshoz, mint felnőtteknél. A kiszáradást jelzi, ha a baba bőre elkezd ráncosodni, száraz tapintatú lesz, a szem karikássá, a nyelv és a nyálkahártyák szárazzá válnak. Mindenképpen előzzük meg ezt az állapotot fokozott folyadékpótlással, itassunk vele (palackozott) vízben oldódó ásványisó-keveréket, és ha súlyos folyadékvesztésre gyanakszunk, azonnal forduljunk orvoshoz!
A hepatitis A jelentheti a legfőbb veszélyt

Gyerekekre is veszélyes nyaraláskor a hepatitis A két leggyakoribb és legveszélyesebb, szájon át terjedÅ‘ betegség a hepatitis A és a hastífusz. A mediterrán országok többségében (Spanyolország, Franciaország kivételével mindenhol) a hepatitis A jelenthet saját magunk és gyermekünk számára is fokozott veszélyt. Kórokozója a hastífuszéhoz hasonló módon leginkább mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertÅ‘zött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfÅ‘zött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minÅ‘ségű vízzel kerül be a szervezetbe. Akár a tengerparti tusoló csapvize is felelÅ‘s lehet a fertÅ‘zésért. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertÅ‘zés egyik legfÅ‘bb veszélyforrása, ezért mindenképpen érdemes palackozott vizet inni, és ezt használni fogmosáskor vagy akár a cumi tisztításához is. Sajnos az alapvetÅ‘ higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem fertÅ‘zÅ‘dünk meg, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellÅ‘en megfÅ‘zött kagylók is készülhetnek fertÅ‘zött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenÅ‘rizni. Ráadásul a higiénia betartása kisgyermekek esetében igen megkérdÅ‘jelezhetÅ‘, hiszen mindent a szájukba tesznek és végignyalnak, így jobban ki vannak téve egy-egy vírusfertÅ‘zésnek, így a hepatitis A-nak is. A tengerparton vásárolt gyümölcsökkel kapcsolatban is ugyanez a veszély állhat fenn. Ráadásul a gyermekeinket nem tudjuk folyamatosan kontroll alatt tartani, ellenÅ‘rizni, a kicsikkel pedig nagyon nehéz megértetni, hogy mit ne egyenek, igyanak…..folyt. köv.

Theme Provided By: Wordpress Theme - Colon Cleanser