Utazik a család

Tippek és tanácsok "Hogy az utazás öröm legyen"

Készüljünk fel mindenre!

jan-8-2010 By admin

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket. Sokan azonban így is bizonytalanok maradnak azzal kapcsolatban, hogy kisgyerekkel nekivághatnak-e egy nagyobb utazásnak, és milyen egészségügyi óvintézkedéseket érdemes tenni a picik védelme érdekében. Nekik szeretnénk egy kis segítséget nyújtani.

Térképezzük fel, hogy a célországban előforduló betegségek közül melyek fenyegethetik gyermekünket!

Gyerekkel nyaralás veszélyei Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel egy nyári utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani. A magyar családok szívesen utaznak nyáron Horvátországba, Olaszországba, Görögországba, Törökországba, Bulgáriába, Tunéziába, Egyiptomban, vagy Ciprusra. A fenti országok mindegyikében ajánlott a hepatitis A és B elleni védekezés. Hastífusszal csak Törökországban, Tunéziában és Egyiptomban kell számolni a gyermekekkel utazó családoknak.
Mit tegyünk hasmenés ellen?

Utazás során az egyik legfőbb problémát a hasmenéses betegségek jelentik, melyek az utazók 30-50%-ának okoznak hosszabb-rövidebb ideig tartó szenvedést. A heveny, fertőzéses eredetű hasmenések emberről emberre közvetlenül nem terjednek, a hasmenés kialakulása leginkább a nem megfelelő higiéniára vezethető vissza, leggyakrabban szennyezett étel vagy ivóvíz áll a fertőzés hátterében. A hasmenés pedig általában valamilyen fertőzés tüneteként jelentkezik, melynek forrásai egy idegen helyen rendkívül változatosak lehetnek.

A nem megfelelően tisztított és kezelt ételek, a félig átsült, vagy nyers húsok, halak, kagylók, polipok és osztrigák gyakran felelősek a hasmenés kialakulásáért. De a nyers zöldségek és gyümölcsök is könnyen válhatnak a fertőzés forrásaivá. A saláták például különösen veszélyesek, fodros leveleik között ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Gyümölcsök közül pedig biztonságosabb azokat választani, melyeknek lehúzható a héja. Vigyázzunk a tejtermékekkel, hideg szószokkal és fagylaltokkal is! Ne feledjük, hogy a jégkocka szinte mindig csapvízből készül, az italokat ezért érdemesebb a hűtőben hűteni. A biztonság kedvéért vásároljunk palackozott vizet, és fokozottan ügyeljünk a higiéniára. Sajnos egy kisgyerek esetében még a leggondosabb szülő sem tudja biztosítani a maximális higiénia betartását. A picik mindent megfognak, a szájukba vesznek és megnyalnak, eközben pedig számtalan kórokozó kerül a szervezetükbe. Esetükben azért lehet fokozottan veszélyes a hasmenés, mert könnyebben vezethet kiszáradáshoz, mint felnőtteknél. A kiszáradást jelzi, ha a baba bőre elkezd ráncosodni, száraz tapintatú lesz, a szem karikássá, a nyelv és a nyálkahártyák szárazzá válnak. Mindenképpen előzzük meg ezt az állapotot fokozott folyadékpótlással, itassunk vele (palackozott) vízben oldódó ásványisó-keveréket, és ha súlyos folyadékvesztésre gyanakszunk, azonnal forduljunk orvoshoz!
A hepatitis A jelentheti a legfőbb veszélyt

Gyerekekre is veszélyes nyaraláskor a hepatitis A két leggyakoribb és legveszélyesebb, szájon át terjedÅ‘ betegség a hepatitis A és a hastífusz. A mediterrán országok többségében (Spanyolország, Franciaország kivételével mindenhol) a hepatitis A jelenthet saját magunk és gyermekünk számára is fokozott veszélyt. Kórokozója a hastífuszéhoz hasonló módon leginkább mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertÅ‘zött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfÅ‘zött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minÅ‘ségű vízzel kerül be a szervezetbe. Akár a tengerparti tusoló csapvize is felelÅ‘s lehet a fertÅ‘zésért. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertÅ‘zés egyik legfÅ‘bb veszélyforrása, ezért mindenképpen érdemes palackozott vizet inni, és ezt használni fogmosáskor vagy akár a cumi tisztításához is. Sajnos az alapvetÅ‘ higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem fertÅ‘zÅ‘dünk meg, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellÅ‘en megfÅ‘zött kagylók is készülhetnek fertÅ‘zött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenÅ‘rizni. Ráadásul a higiénia betartása kisgyermekek esetében igen megkérdÅ‘jelezhetÅ‘, hiszen mindent a szájukba tesznek és végignyalnak, így jobban ki vannak téve egy-egy vírusfertÅ‘zésnek, így a hepatitis A-nak is. A tengerparton vásárolt gyümölcsökkel kapcsolatban is ugyanez a veszély állhat fenn. Ráadásul a gyermekeinket nem tudjuk folyamatosan kontroll alatt tartani, ellenÅ‘rizni, a kicsikkel pedig nagyon nehéz megértetni, hogy mit ne egyenek, igyanak…..folyt. köv.

Útközben

szept-8-2009 By admin

Nagyon fontos az is, milyen a gyerek napirendje és hogyan szokott reagálni annak megváltozására. 7-12 hónapos kor között a legtöbb babát megviseli a környezetváltozás, a napirendváltozás, ilyenkor számolhatunk vele, hogy nyűgös lesz, rosszul fog aludni, kevesebbet alszik a normálisnál és éjszaka is többször felkelhet.
Ha gyermeked szeret az autóban aludni, illetve az autózástól mindig elalszik, akkor érdemes úgy időzíteni az utazást, hogy a délutáni alvásidőre essen, vagy választhatjátok a hajnali indulást is, ebben az esetben a kicsit ne keltsétek fel, hanem a kiságyból tegyétek át a babaülésbe és már indulhattok is. Ha mély álomban sikerül ezt megtenni, a baba nem kel fel és alszik tovább reggelig, ahogy szokott.
Mivel töltsétek el az utazás hosszú óráit?
Mindenképpen legyen kéznél többféle játék, lehetőleg azok, amiket a kicsi egyébként is nagyon szeret, a kedvencek, valamint érdemes néhány újdonságot is az utazás idején megmutatni neki, így ezekkel tovább játszik majd.
10 hónapos kortól legyen nálatok mesekönyv is.
A másfél éves kor felé közelítve a gyerek már kezdi élvezni és értékelni az útközbeni látnivalókat is: mutassunk neki érdekességeket, állatokat, járműveket, vonatot, mezőgazdasági gépeket, hegyeket, folyót, tavat, meséljünk róluk neki.
Ha gyermeked már szívesen rajzol, legyen kéznél zsírkréta, jegyzetfüzet, amibe út közben is tud rajzolgatni.
Az egészen kicsik számára jó megoldás a mindenhova felszerelhető univerzális játékhíd, amit a hordozóra, babaülésre lehet szerelni és mindenféle színes játékot, csörgőt lelógathatunk róla. Vigyünk neki sokféle zenélős játékot is, ezekkel lehet a legtovább lekötni a figyelmét.

Mit egyen útközben?
Ha még szopizik, mindig álljatok meg a szoptatás idejére.
Ha tápszert kap, akkor vihettek az útra instant tápszert, vagy ha a megszokottnál akartok maradni, akkor legyen nálatok babavíz és sterilizált cumisüveg. Lehet kapni tápszeradagoló tégelyt, amibe 6 adagnyi tápszert lehet bekészíteni. Hosszú útra a tápszert mindig frissen készítsétek, mert néhány óra állás után elveszíti az állagát és meg is romolhat (mivel tejszármazék).Fontos tudni, hogy a repülőkre jelenleg nem szabad bizonyos mennyiségnél több italt felvinni, de csecsemőtápszert azt igen.

Ha már főzeléket eszik, legyen nálatok olyan bébiétel, ami melegítést nem igényel, hidegen is fogyasztható, vagy szerezzetek be autós bébiétel melegítőt (ebből a legegyszerűbb 2000 Ft körül kapható).
Ha már darabos ételt eszik a baba, akkor nem muszáj a főzelékkel pepecselni, egyszerűbb kicsi szendvicskatonákat készíteni, amiket útközben megehet, valamint vihettek magatokkal gyümölcsöket, amiket kis darabokra vágva csipegethet.
Ajánlott rágcsálnivalókkal és innivalóval bőven készülni, mert az unatkozó gyerekek útközben szeretik evéssel elütni az időt (addig is legalább csöndben vannak).
Hasznos tanácsok az utazáshoz
Mindig vigyetek magatokkal többféle árnyékolót is az autó ablakaira, mert a babák többsége nem szereti, ha a szemébe süt a nap!
Vigyetek váltóruhát, ha lebukizza, leönti magát, valamint ha nagy melegben összeizzadja a ruháját!
Legyen kéznél törlőkendő, törülköző, papírzsebkendő és popsitörlő is!
Külön csomagolj pelenkát az utastérbe az utazás idejére és a nyaraláshoz a csomagtartóba!
Ha a baba cumizik, legyen kéznél legalább 2-3 cumi, mert nagyon szeretik eldobálni őket, és mindig az ülés alá, a legszűkebb helyre esik be :)
Ha télen utaztok, ne csodálkozz, ha az utazás utáni napon bedugul a gyerekek orra. Az autó fűtése ugyanis hosszútávon kiszárítja a nyálkahártyát és köhögést, megfázásos tüneteket okoz.
FONTOS! Útlevél ügyintézés: Hazánk polgárai most már az EU országokba, valamint Horvátországba és Svájcba személyi igazolvánnyal utazhatnak. A gyerekek 18 éves korig csak útlevéllel utazhatnak! (kivéve Norvégiába, Izlandra, Liechtensteinbe, ahova már 14 éves kortól beléphetnek személyi igazolvánnyal is. A legtöbb országba tanácsos az új típusú kártyás igazolvánnyal elindulni, mert ugyan a puha fedelű okmánnyal is be lehet lépni a legtöbb helyre, ha bármilyen ügyintézésre van szükség, gondot okozhat a régi típusú igazolvány.
Ha a babának, kiskorú gyermeknek szeretnétek útlevelet váltani, akkor az ügyintézéshez mindkét szülőnek meg kell jelenni az okmányirodában!

www.bababaratnyaralas.hu

Theme Provided By: Wordpress Theme - Colon Cleanser